
| SPECIÁLTERV Építőmérnöki Kft. A SPECIÁLTERV Építőmérnöki Kft.-t 1999-ben alapították tervezésben, kivitelezésben, illetve lebonyolításban tevékenykedő szakemberek. Fő tevékenységi körünk mérnöki szerkezetek, műtárgyak tervezéséhez, illetve statikai vizsgálatához kötődik. Fiatal és dinamikusan fejlődő irodánk kezdetben magas- és mélyépítési szerkezetek, hidak tervezésével illetve vizsgálatával foglalkozott. 2001 óta az úttervezés is felkerült tevékenységi körünkbe.
Munkánk során a különböző feladatok által kívánt feltételeket a három eltérő végeselemes számítási programunkkal (AXIS, SOFISTIK, NEMETSCHEK) optimálisan tudjuk követni. A rajzi feldolgozásban több különböző rajzprogram (AutoCAD, Vb Express, Steel Express, SOFICAD, PRO-STEEL, NEMETSCHEK) segíti a több mint huszonöt számítógépes munkahelyen dolgozó kollégáinkat. Az úttervezési feladatokat MX ROAD Design és Civil Design programok segítik.
Szakembereink az aktuális tervezési feladatok elvégzése mellett statikai segédprogramok és szerkezetépítő mérnöki célú számítógépes alkalmazások fejlesztésével is foglalkoznak, a statikai ellenőrzések jelentős része az általunk fejlesztett programokkal történik. 2002-ben vezettük be és azóta sikerrel üzemeltetjük az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszert. 2007 óta egyre bővül a generáltervezésben végzett komplex út és műtárgytervezési munkáink száma. A talajmechanikai feltárásokat, műszeres vizsgálatokat, közműtervezéseket, geodéziai felméréseket állandó partnereinkkel közösen vállaljuk. http://specialterv.hu/ [ További részletek ] |

| Családi ház építés Tégla családi házak társasházak építése idő és árgaranciával. Kulcsrakész és szerkezetkész családi házak Pécs. http://www.csaladihaz-epites.hu/ [ További részletek ] |

| Passzív ház tervezés építés A harmadik minősített passzívház tervezője a Passzívház Kft. További tervezett passzív ház épületeink kivitelezése és minősítése folyamatban van. Szívesen közreműködünk a szerzett tapasztalatainkkal további darmstadti minősítésre váró passzívházak megvalósításában. A Passzívház Kft gyakorlati tanácsokkal áll rendelkezésére építész, gépész vagy építtető megrendelőinek. Honlapunkon bemutatjuk tervezett épületeinket, kivitelezéseinket és tanácsadói tevékenységünket. http://www.passzivhaz.info.hu [ További részletek ] |

| Csarnoképítés, könnyűszerkezetes csarnok építés Könnyűszerkezetes csarnoképítés. Generálkivitelezés kulcsrakész átadással és acélszerkezet gyártás. Teljes körűen vállaljuk acélcsarnokok, vasbeton vagy acélváz szerkezetű ipari és kereskedelmi csarnokok építését a mélyépítési munkáktól az épületgépészeten keresztül a tetőfedésig költségtervezéssel, műszaki tartalom optimalizálással versenyképes áron, gyorsan, pontosan, garanciával.
5.500 m2-es acélszerkezet gyártó üzemünkben épület acélszerkezetek, technológiai acélszerkezetek, gépipari acélszerkezetek gyártását és alkatrész gyártást végzünk Részelemek és alkatrészek rajz szerinti gyártását bér megmunkálásban is. CNC vezérlésű felületkezelő és megmunkáló gépsorunkon 8-10 000 tonna/év acélszerkezet legyártására vagyunk képesek. Gépeink a legnevesebb gyártók termékei, és újak. Így a ma elérhető legkorszerűbb európai műszaki színvonalat képviselik.
15 év gyakorlati tapasztalat és 215 referenciaépület után mikor építjük meg az Ön ipari csarnokát, kereskedelmi csarnokát? http://www.weinberg93.hu/ [ További részletek ] |

| Készház Az egyedi elképzelések megvalósításának érdekében számítógépes látványtervvel segíti a tervezést. A házak felépítését előzetes helyszíni felmérés alapján rövid idő alatt elvégezzük. http://www.elfa.hu [ További részletek ] |

| Lakásfelújítás Profilunkat tekintve, teljes körű lakás felújítással, illetve generál kivitelezéssel foglalkozunk. A mi álláspontunk szerint nem érdemes több szakembert és több, egymástól külön álló céget megbízni a lakásunk felújításával, mert ahogy mondani szokták, sok bába között elvész a gyermek. És ez minden szinten igaz a lakásfelújításra is. Amikor külön emberre bízzuk a bontást, külön emberre a burkolást, majd megint mást bízunk meg, azzal, hogy a lakásunk víz- gáz- fűtésrendszerét rendbe hozza, de a festést és tapétázást egy negyedig emberre vagy cégre bízzuk, akkor nem csak anyagilag lesz nehezebben kontrolálni, de a végén –a tapasztalat legalább is ezt mutatja- nem azt kapjuk, amit elképzeltünk. Sokkal hatékonyabb, mikor egy szakember megérti az ön elképzeléseit és elvásásait, majd az alatta dolgozok, elvégeznek minden teendőt. http://www.bloxx.hu [ További részletek ] |

| Víz gáz fűtés légtechnika lakásfelujítás Ha ön lakás felújítás vagy építkezés előtt áll mindenképpen olvassa el.
Kimélje meg magát a kontároktól.
Nem mindig az olcsó szakember a jó!
A legkisebb munkától a legnagyob munkáig mindenben tudunk segíteni.
Kérjen ingyenes árajánlatunkat és helyszíni felmérésünket.
Budapest egész területén díjmentes. http://alfa-impex.hu [ További részletek ] |

| GPV-BAU Kft. - Gépi vakolás A GPV-BAU új név az építőiparban. A céget több éves szakmai alapokra hivatkozva alapítottuk 2008-ban Szegeden. Fő tevékenységi körünk az építőipari kivételezés. Vállaljuk ipari és lakótelepek külső és belső vakolását, homlokzatszínezését, hőszigetelését, szárazépítési munkákat. http://www.gpv-bau.hu [ További részletek ] |

| Otthont fából - Erdély-Franyó GyorsépFa Könnyű szerkezetű faházak teljes körű tervezése, építése. Kiváló minőségű erdélyi fából! Burkolás, nyílászárók, lakatos és kovácsoltvas munkák. Most ingyenes hiteltanácsadást és közvetítést is biztosítunk szakképzett hiteltanácsadónk révén! http://www.erdelyfranyogyorsep.hu [ További részletek ] |

| www.nap-lak.hu Tervezés és kivitelezés egy kézben. A honlapon megtalálhatja eddigi munkáimat: látványterveket, kész épületeket, referenciákat. Tájékoztató árakat kaphat, és jelentkezhet felkészítő tanfolyamra mielőtt belevágna álmai megvalósításába. http://www.nap-lak.hu [ További részletek ] |

| Kulcsrakész Családi Házak kivitelezése téglából Mesterház minősítéssel tégla családi házak, ikerházak, sorházak
tervezése, kulcsrakész kivitelezése tehetős embereknek országszerte!
Ahol Ön is nyugodt szívvel élvezheti családjával a fix és kedvező áron,
Garanciákkal, Biztonságban, fix Határidőre felépülő Álomszép Otthonát! http://www.kulcsrakeszcsaladihazak.hu/ [ További részletek ] |

| Fazekas Építő - építő megoldások helye Teljes körű építőipari kivitelezés. alaptól a tetőig. Átalakítások felújítások, kulcsrakész házak építése, teljes ügyintézéssel, garanciával. Több, mint 20 év szakmai tapasztalat. Non-Stop villanyszerelő gyorsszolgálat. http://www.fazekasepito.hu [ További részletek ] |

| Bátépker Kft A társaság fő tevékenysége az építőipari kivitelezésen belül elsődlegesen könnyűszerkezetes épületek komplett szerelése, raktárak, terménytárolók kivitelezése, családi házak, középületek felújítása cserepes acéllemezzel. http://www.batepker.hu [ További részletek ] |

| Építés szervezés-kivitelezés, generálkivitelezés Épületek generál kivitelezése, családi házak építése, társasházak, kereskedelmi ingatlanok kivitelezése, nyaralók, csarnokok szerkezetépítési munkái, felújítások, átalakítások tartoznak a Tree-Ász Kft. tevékenységei közé. Továbbá kínálunk felelős műszaki vezetéssel, építés szervezést-, tervezési munkákat. Korszerű építőanyagokból bíztosítjuk, energiatudatos épületek, gazdaságos kivitelezését. http://epites.tree-asz.hu/ [ További részletek ] |

| Namo Bau Trend Kft. Cégünk a következõ szolgáltatásokkal áll az Önök rendelkezésére:
ácsmunkák, tetõfedés
családi házak, nyaralók, kerti pavilonok, garázsok kivitelezése
hőszigetelés
könnyűszerkezetes házak, nyaralók építése
Ezen tevékenységekbõl kiemelten végezzük a nyugati országokban rendkívül népszerû, világszerte rohamosan terjedõ, a legszélsõségesebb idõjárási viszonyok között is kipróbált, könnyûszerkezetes gyorsház technológiát. Rendszerünk egyaránt alkalmas lakóépületek (családiházak, nyaralók), (földszint + tetõtér), továbbá loggia vagy terasz kialakítását, valamint egyedülálló, iker, vagy sorház építésére.
Munkamódszerünk alapelve a minél precízebb tervezés és költségkalkuláció, valamint az első osztályú anyagok használata. Ezek azért fontosak, hogy a magvalósítás munkafázisában a lehető legkevesebb negatív meglepetés érje a megrendelőt. Sok érdeklődő ezektől való félelmében halasztja el a felújításokat vagy bizalmatlan a kivitelezővel szemben.
Ezt szem előtt tartva végezzük ingyenesen a helyszíni felmérést. Így a leendő ügyfél teljes körű, személyre szabott tájékoztatást kaphat a munka nagyságáról, költségeiről, eredményéről, és ennek tudatában adhatja le megrendelését. http://www.namobautrend.lapunk.hu [ További részletek ] |

| energiatakarékos ház tervezés Családi házat szeretne? A legfontosabb szempont az Ön számára a minőségi munka? Akkor mi vagyunk az önnek megfelelő tervezők és kivitelezők. Nemcsak otthont varázsolunk a házából, hanem jó befektetés is lesz a jövőben, mert igényes, egyedi és minőségi munkát végzünk. Ha olyan otthonra van szüksége, ami hosszú távon is megbízható, energiahatékony, akkor forduljon szakértő csapatunkhoz! Mind a tervezésben, mind a kivitelezésben családja igényeit vesszük figyelembe. Vállaljuk családi házak bővítését és átalakítását is. http://www.hazbanotthon.hu [ További részletek ] |

| Házépítés Cégünk, a Con Fuoco Kft. építőipari vállalkozás, építőipari kivitelezéssel foglalkozik. Kulcsrakész családi házak, téglaházak, gerendaházak, rönkházak, faházak, könnyűszerkezetes házak építésével és nagyobb projektek szervezésével, kivitelezésével, a tervezéstől az építésen át a kulcsátadásig, alaptól a tetőig. Vállalunk építést, tetőfedést, felújítást. Honlapunkon, a hazepites.eliveport.com -on részletes információkat, képeket talál. Ezenkívül Geda felvonók, liftek értékesítésével, bérbeadásával és egyedi, olcsó fűtésrendszerek kivitelezésével is foglalkozunk. http://hazepites.eliveport.com/ [ További részletek ] |

| passzivhazepito A vállalkozásunk az ország egyetlen olyan vállalkozása, amely a passzívházépítés teljes spektrumát felölelve nem "vizet prédikál és bort iszik". Hiszen tulajdonosai két éve minősített passzívházban élnek, építész tervezőként két minősített passzívházat terveztek, kivitelezőként két minősített passzívházat önállóan kiviteleztek. http://passzivhazepito.hu/ [ További részletek ] |
|